Verebics János
magyar
68 éves
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett doktori fokozatot. A nyolcvanas évek derekán egy évtizedre elhagyta a jogászi pályát: szabadfoglalkozású rajzolóként számos képregényt készített (többek között a népszerű Bucó, Szetti, Tacsi képregények négy füzetét is), grafikusként és újságíróként az MTI, a Magyar Rádió, az Igaz Szó, a Képes Újság, majd a Népszava Kiadó szórakoztató kiadványa, a Mi Világunk munkatársa volt. Ebben az időben - írói álnevek alatt - több regénye is megjelent. Munkásságának erre a korszakára 2011-ben indult, 2024 elején már több, mint kétszáznegyvenezer látogató által felkeresett blogján tekint vissza. A képregény iránti érdeklődését máig megőrizte, rendszeresen publikál e témakörben.
Gyakorló jogászként 1997-től dolgozott újra eredeti szakmájában. 1998-tól fordult érdeklődése az új technológiák jogi kérdései felé. 1999-től az ELTE ÁJK doktori iskolájának hallgatója, ahol 2004-ben szerzett summa cum laude minősítéssel tudományos (PhD) fokozatot. A magyar elektronikus jog egyik úttörője, az elektronikus kereskedelemre és elektronikus ügyintézésre vonatkozó kezdeti szabályozási munkák egyik meghatározó egyénisége. 1999-től az MTA Információs Társadalom Joga kutatócsoportjának tagja, 2003-ban az Igazságügyi Minisztérium Elektronikus Cégeljárás munkacsoportjának vezetője, 2003 és 2007 között a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa, kormány-főtanácsadó.
2016 és 2020 között részt vett a Sárközy Tamás professzor által vezetett, a magyar polgári jog 1945 utáni történetével foglalkozó jogtudományi kutatásokban, sajtó alá rendezte, és bevezető tanulmánnyal közreadta az 1959-es Polgári Törvénykönyv előkészítésének szakmai anyagait, megírta a magyar szerződési jog fejlődését 1945 és 1981 között feldolgozó nagymonográfiáját. A korszak több kiváló jogtudósának – Világhy Miklós, Eörsi Gyula, Sárándi Imre – átfogó életpálya-tanulmányokban dolgozta fel.
2002-től a BME Vállalati jogi, majd Üzleti jogi tanszékének munkatársa, 2007-től egyetemi docens. 2017 szeptemberében az Eötvös Loránd Tudományegyetem újonnan alapított Gazdálkodástudományi Intézetének (ma: ELTE Gazdaságtudományi Kar) és a kecskeméti Neumann János Egyetem docense.
65. születésnapját betöltve 2023. decemberében visszavonult az oktatástól. Könyveinek, tudományos publikációinak száma átlépte a százat. Több szakmai és jogi szervezetben töltött be hosszabb időn át vezető pozíciót.
1981 óta nős, felesége Siklósi Erika (1958) tanár, író.
forrás: wikipedia.hu

Született
1958. december 27.
Győr, Magyarország
Győr, Magyarország